dök


| Nyomtatás |
 golya

A gólyatáborról

 Újabb két nagyszerű csapattal bővült iskolánk a 9. nyelvi osztály és a 9. A osztály által, melyek osztályfőnöke  Kerekesné Stumpf Sarolta és Kővölgyi Szilvia tanárnők.

 Rengeteg új élménnyel gazdagodtunk a gólyatábor 2 napja során. Ugyanis nem csak össze kellett fognia és együttes erővel küzdenie minden részvevőnek a feladatok közepette, de kreativitásukat is be kellett vetniük.

 Az első napon a gólyák feltérképezhették iskolánk adottságait a felsőbb éves diákok segítségével, és megismerkedtek az új osztályfőnökeikkel is. Kisebb, de annál komplikáltabb feladatok folyamán mutatták be mennyi mindenre képesek és milyen csodálatos papír hajókat tudnak alkotni. A versenyek alkalmával elrejtett dolgokat kellett keresniük, vagy éppen egy twister során teljesen kicsavarodniuk és különböző fura pózokban állniuk. Az akadályok legyőzése után és az elért célnak örülve vetették magukat az újabb kihívások elé.

 Művészi tudásukat nem csak egyszerűnek tűnő szelfi-készítéssel kellett bemutatniuk, hanem szerenádot is kellett írniuk. Bár a nap vége felé mindenki kellemesen elfáradt, mégis jó kedvel tértek haza. 

 A második napon a részvevők a vízen is összemérhették fizikai erejüket sárkányhajózás közben. Mindenki csónakba szállt és a dobosok és kormányzók bíztatásával, segítségével lavíroztak a tó vizén. Ezután egy számháború alkalmával kellett ügyességüket és leleményességüket bizonyítaniuk. A csapatok minden tagja küzdött az utolsó percig, hogy az adott játszmát megnyerjék. Egymást segítve indultak hadjáratokra, feltérképezésekre vagy csak szerencsét próbálni a játék lefolyása alatt. 

 Bár nagyon hamar eltelt ez a rövid idő melyet együtt töltöttünk ilyen keretek között, de mégis kivételes barátságok szövődtek. 

 

 Szeretnénk nektek gólyák a DÖK nevében sok sikert kívánni ehhez, és a hátralévő évekhez. Kitartást és erőt, hogy céljaitokat elérjétek.


 

 

 

 
| Nyomtatás |

 

dok

DIÁKÖNKORMÁNYZAT


Diákönkormányzatunk próbálja szebbé tenni napjaitokat,és érdekes programokat szervezni nektek.Bármilyen kérdéssel/tanáccsal nyugodtan forduljatok hozzánk.

 


Névnap

Ma 2017. november. 21, kedd,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz.

Pontos idő

Ulti Clocks content

Határtalanul