Beiskolázás


| Nyomtatás |
 beiratk

 BEIRATKOZÁS

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2017/2018.tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:

2017. április 20. (csütörtök) 8-19 óráig

2017. április 21. (péntek) 8-19 óráig

 

Tanköteles gyermeket a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.

Az első évfolyamra történő beíratáskor 

a gyermek személyazonosításra alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt és az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást kell bemutatni.

Kérjük a gyors ügyintézés céljából az alábbi linken található nyilatkozatokat szíveskedjenek letölteni és kitöltve elhozni a beíratásra. A tanköteles gyermek beíratása az elvált szülők esetében is közös a felügyeleti jog (kivételt képez ha a bíróság az egyik szülőtől ezt megvonta), így mindkét szülő aláírása szükséges a nyilatkozatokon.

Nyilatkozat 1: 
pdf nagy
Nyilatkozat 2: 
pdf nagy
Nyilatkozat 3: 
pdf nagy

 
| Nyomtatás |
kepzesek

Tájékoztató az iskolánkban induló képzésekről


A kis képre kattintva olvasható információ az iskolánkban induló képzésekről

pdf nagy

 
| Nyomtatás |
felv02

Tájékoztató az iskolánkban megírt központi felvételi dolgozatok eredményeinek elérhetőségéről

 
A központi írásbeli vizsga eredményéről az értékelő lapot a tanulók a saját általános iskolájukban vehetik át 2017. 02.09-ig.



 
| Nyomtatás |
irasbeli Tájékoztató a középiskola 9. évfolyamára történő beiskolázás 2016/2017. tanévi központi írásbeli vizsgáinak lebonyolításáról

 A központi írásbeli vizsga időpontja:

2017. január 21. szombat 10 órától

A pótló írásbeli vizsga időpontja:

  2017. január 26. csütörtök 14 órától

 

Helye:        Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és

Alapfokú Művészeti Iskola 

2475 Kápolnásnyék, Gárdonyi u. 29.

 

Az írásbeli vizsga lebonyolítási rendje:

A vizsga feladatlaponként 45 percet vesz igénybe, a két feladatlap kitöltése között 15 perc szünetet kell tartani. 

Magyar nyelv  – 10 óra

Matematika   – 11 óra

 

Az írásbeli vizsga során – körzőn, vonalzón és szögmérőn kívül – semmiféle segédeszköz (pl. számológép) nem használható, a felvételi feladatlapokat tollal kell kitölteni.

Kérem, hogy a tanuló a vizsgák megkezdése előtt 30 perccel jelenjen meg a vizsga helyszínén.

A vizsgára feltétlenül hozza magával a személyazonosítására alkalmas igazolványát – diákigazolványt vagy személyi igazolványt.

 

Az írásbeli vizsga kiértékelt feladatlapjait a vizsgázó és szülője

2017. január 26-án (csütörtökön) 8 – 16 óráig tekintheti meg iskolánkban, azokról kézzel vagy elektronikus úton pl. digitális fényképezőgéppel másolatot készíthet.

A megtekintéskor az iskola a feladatlapokról a vizsgázó vagy szülője kérésére és költségére másolatot készít.

A vizsgázó és szülője a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén az értékelésre írásban észrevételt tehet, melyet a megtekintést követő első munkanap végéig – 16 óráig – írásban adhatja le az iskolában.

 

A központi írásbeli felvételi vizsgához sok sikert kívánok.

 

Kápolnásnyék, 2017. január 06.

 

Marosánné dr. Gáti Gabriella

  igazgató


 

 
| Nyomtatás |
 felvi

 FELVETTEK!!

A hivatkozásokra kattintva olvasható az iskolánkba felvett tanulók listája
(tanulói azonosítói):

 


 

 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 3

Névnap

Ma 2017. szeptember. 26, kedd,
Jusztina napja van.
Holnap Adalbert napja lesz.

Pontos idő

Ulti Clocks content

Határtalanul